Yuuki

Páros: Akame (Akanishi Jin x Kamenashi Kazuya)
Korhatár: nincs
Megjegyzés: Kamenashi Kazuya talán legdrámaibb alakítása nem más volt, mint Yuuki című filmje, mely hatalmas sikert aratott. Minden barátja gratulált már neki fantasztikus szerepléséhez, azonban valaki még nem látta a filmet…
Szerző: Andy

A nap gyönyörűen csillogott a kék égen, Tokió belvárosában dugómentesen jutott el a stúdióba és egy kedves asszisztens még frissen gőzölgő kávéval is várta. Kamenashi Kazuya mégis feszült volt.
- Ma lesz a napja. Nem menekülhetsz előlem – suttogta kávéja fölé hajolva és szúrós pillantását az éppen megérkező csapattársára függesztette.
Akanishi boldogan, szinte túlságosan is jókedvűen köszöntötte producereiket és a KAT-TUN többi tagját. Kame szája széles mosolyra húzódott, mely eléggé ördögire sikeredhetett, ugyanis az apró asszisztens hölgy aggódó hangjára eszmélt fel.
- Kamenashi-san, talán túl keserűre sikeredett a kávé? Ne haragudjon, több cukorral kellett volna csinálnom – kapott a hajához a lány és mélyen meghajolt előtte.
- Jaj, nem… ugyan – szabadkozott az idol zavartan mosolyogva, majd találkozott tekintete Jin kíváncsi pillantásával. „Türelem barátom, hamarosan megtudod…” – gondolta magában és nem bírta ki, hogy a mosoly visszakússzon ajkaira, majd köszönés kép bólintott csapattársának. Akanishi zavartan pislogott rá, mint az a bizonyos bárány az újkapura, ugyanakkor gyors bólintás kíséretében viszonozta a gesztust és már folytatta is a megkezdett eszmecserét Nakamaruval.
Hát persze… Nakamaru. Megpróbálja rábeszélni a fiút arra a bizonyos dologra, de már késő. Kamenashi már feladta a szavak erejébe vetett hitét, ezúttal erőszakosabb eszközökhöz fog folyamodni. Tudta, hogy Maru sikertelenül fog járni… érezte a zsigereiben. De együgyű barátjának még sejtelme sem lehet a felől, hogy mi készülődik a háta mögött. Történetesen senki sem tudott róla. Akanishi gúnyos mosollyal az arcán közeledett a keverőpult felé, ahol a falnak támaszkodva iszogatta csendesen reggeli kávéját.
- Nem unod még ezt a gyerekes viselkedést? – hajolt oda füléhez az idősebb és gúnyosan suttogott tovább – Hiába küldöd rám Marut, attól még nem fogok tudni időt szakítani a hülye filmedre.
- Te meg mégis miről beszélsz? – emelte fel Kame mosolyogva a fejét és bevetette a kis boci szemeket, mint mindig ilyenkor.
Akanishi hátrahőkölt és összehúzta szemöldökét.
- Szóval nem te küldted Yuichit, hogy megpuhítson? Napok óta ezzel zaklatsz, miért pont most adnád fel? – nézett rá kíváncsian, összefonva karjait.
- Nos… elég szoros a napirended. Természetes, hogy nem tudsz időt szakítani egyik legjobb barátod fantasztikus alakítására. – Szavait egy határozott fintorral toldotta meg.
- Ahh… Kamenashi! Már megmondtam, nem? A táncteremben, a folyosón, az öltözőben, a lakásomon, a zöldségboltban, a plázában, a nyilvános wc-ben, a zuhanyzóban, és most a stúdióban is!!! – A felsorolás végére Akanishi hangja egyre erőteljesebb és agresszívebb lett. – Meg fogom nézni a filmet, ne zaklass többet!
- Ahogy akarod – húzta fel az orrát a fiatalabb és peckesen elsétált az idősebb mellett, aki még nem tudhatta, hogy mi vár rá jövőben.

***

- Kamenashi Kazuya! Azonnal engedj ki innen! – kiabált Jin torkaszakadtából és az ajtót ütötte kétségbeesve, talán már negyed órája. Halvány lila fogalma nem volt róla, hogy mivel készül barátja ellene. Munkájuk már rég véget ért, a stúdiót már mindenki elhagyta, Kamenashinak mégis sikerült becsalnia őt a hangszigetelt szobába azzal az indokkal, hogy korábban ott látta utoljára Jin „gyanúsan” elveszett mobiltelefonját, melyről később kiderült, a fiatalabb már órákkal ezelőtt lenyúlta tőle, hogy legyen indoka becsalogatni a zsákmányt a farkas barlangjába. Az ajtózár kattanása után esett le neki, hogy csapda volt az egész.
- Ha végignézted a filmet, utána kiengedlek – mosolygott rá bájosan az üvegablak mögül és rákacsintott.
Akanishi körbenézett a szobában és megpillantott a földön egy nagy párnát, előtte egy hordozható dvd lejátszóval, mely mellett egy hatalmas adag popcorn és egy üveg ásványvíz állt.
- Ó de rafinált vagy – szűkültek össze szemei és odasétált az üveghez, mely elválasztotta legjobb barátjától és egyben legnagyobb ellenségétől. Ha nem lenne közöttük ez a kicsi, ám mégis hatalmas akadály, már porrá zúzta volna a fiatalabb csontjait.
- Muszáj volt keményebb eszközökhöz folyamodnom – forgatta meg a kulcsot ujjain és rávigyorgott.
- Ki kell mennem a…
- Hazudós! Láttam, hogy a wc-ből jöttél ki. Nem hiszem, hogy megint brunyálnod kéne – szakította félbe barátját és harsányan felnevetett.
- Hogy az a… - morogta Jin idegesen beletúrt kócos hajába.
- Ha most elkezded – pillantott rá Kame az órájára – Akkor kb. 2 óra múlva szabadulhatsz. Ha nem… akkor itt maradsz éjszakára – tárta szét a karjait mosolyogva.
- Jól van, felfogtam! – kiáltott rá hirtelen a másikra, majd odacammogott a dvd lejátszó elé és helyet foglalt a párnán, majd szúrós szemmel felpillantott. – Ezt még megbánod…
- Magadra hagylak, hogy nyugodtan filmezhess. Biztos feszélyezne, ha közbe bámulnálak – nevetett tovább Kame és integetett neki, majd kilépett a stúdió ajtaján.
Akanishi hamarosan magára maradt a sötét szobában, csak a kis képernyő nyújtott némi világosságot számára. Arra gondolt, talán jobb lesz feladnia végre a küzdelmet. Már akkor is viszketett a tenyere, mikor a másik beugrott mellé a zuhanyzóba táncpróba után azzal a szöveggel „Megmosom a hátad, ha megnézed a filmem.” Lányos zavarában csak egy átkozott szivacsot tudott maga elé szorítani. Ennél még kínosabb volt, mikor rájött, hogy nem zárta be maga után a wc fülke ajtaját, mikor kiült olvasmányával a dolgát végezni. „Nem mondom el a többieknek, hogy pornót olvasol szarás közbe, ha megnézed a filmemet.” Ott betelt a pohár… idegességében rá akarta vágni az ajtót… de az a kibaszott lengő ajtó visszacsapódott. Limitált kiadású újságjával volt kénytelen felfogni az orrából kiömlő vért.
Mérgesen kapta fel a fejhallgatót és elindította végre a filmet… jöjjön, aminek jönnie kell.

***

Kazuya hatalmasat ásítva nyitott be az ajtón pontba éjfélkor. Nem esett nehezére kikönyörögni a portástól egy aláírásért cserébe, hogy hadd vegye igénybe kicsit tovább a stúdiót. Egy bájos mosoly bármire képes. Szemét dörzsölve kapcsolta fel a villanyt a helyiségben, majd az üvegablakhoz lépett, de a benti sötétségből semmit sem tudott kivenni. A keverőpulton szétnézett, majd lenyomott egy gombot.
- Akanishi, ugye nem aludtál el? – szólt be a másiknak, de válasz nem érkezett. – A francba… - morogta, majd odalépett a hangszigetelt szoba ajtajához és elfordította a kulcsot a zárban. – Akanishiiii – szólította meg dallamosan a másikat és az ablakon beszűrődő fényben megpillantotta földön fekvő bandatársát, aki egészen picire összehúzta magát, feje alatt a párnával. A lejátszó képernyője sötét volt. Mérgesen guggolt le a fiú mellé és megrázta annak vállát. – Akanishi, ébredj!
- Mi van? – motyogta álomittasan a másik és lassan felemelte a fejét, arcát láthatóvá téve a félhomályban hajzuhataga alól. Barátja lassan ráemelte pillantását, majd az arca teljesen megfagyott, ezzel együtt Kame szívverése is kihagyott egy két ütemet. Jin arcát könnyek nedvesítették be, és feldagadt szemei arról árulkodtak, hogy nemrég sírhatott.
- Mégis mi történt? Rosszul vagy? – kapott a másik arcához és megemelte annak fejét, hogy jobban szemügyre tudja venni. Válasz nem érkezett, csak a remegő tekintet és zavart arckifejezés maradt. – Válaszolj már az istenért! – szorította meg a tarkójánál Kazuya, de a következő pillanatba mázsás súly nehezedett rá, leterítve ezzel a lábáról. Akanishi szorosan a nyaka köré fonta karjait és úgy szorította magához, mintha az élete múlna rajta.
- Úgy örülök, hogy életben vagy! – A rekedt, elcsukló hangtól Kamenashi arcába tódult a vér. Mégis mi a frász van a másikkal?
- Még jó, hogy életben vagyok. Mégis mi a frászt gondoltál? – förmedt rá az idősebbre és nagy nehezen lehámozta magáról fogva tartója karjait.
- Én csak… - nyöszörögte Jin és hevesen kezdte dörzsölni szemeit, hogy kitörölhesse belőle könnyeit, míg csapattársa a vállánál fogva tartotta őt. – Ez is mind a te hibád! – támadt neki hirtelen kiabálva.
- Az én hibám? – döbbent le Kazuya. – Na álljunk megy egy szóra!
- Ha nem nézeted meg velem a hülye filmedet, akkor most nem festene úgy az arcom, mint egy koi pontynak! Nézd! – mutatott dühösen fújtatva két kézzel szemeire és közbe a másikat bámulta meredten.
- Azt mondod a film miatt…? – tátotta el a száját Kame és nem sikerült a mondatot tökéletesen befejeznie, ahogy szerette volna. Az előtte ülő személy mérgesen fonta maga köré a karjait és elfordította a fejét durcásan. Hát mégis igaz lenne?
- Akanishi… téged megríkatott a film? – kérdezte a fiatalabb óvatosan, bár hangjában ott bujkált a nevetés is.
- Nyugodtan meséld el mindenkinek… úgyis tudtam, hogy ez lesz – hajtotta le bánatosan a fejét.
Kamenashin erőt vett a bűntudat. Nem gondolta, hogy ilyesfajta reakciókat válthat ki a filmmel legjobb barátjából, pláne hogy az illető Akanishi Jin volt, kinek könnyeit nem láthatta akárki!
- Hé… nem mondom el senkinek. Nagyon aranyos tőled, hogy sírtál – vakarta meg zavartan a feje búbját, mire a másik döbbenten pislogott rá. – Azért tetszett a film? – bukott ki belőle gyorsan a hirtelen jött légkörváltozásra.
- Ja… elmegy – motyogta Jin zavartan.
- Elmegy? – hökkent meg Kazuya és elfintorodott. – Annyi az ízlésed, mint egy zsák molylepkének.
- Te kényszerítettél rá, hogy megnézzem! És csak az őszintét mondom… középszerű alakítás volt – húzta fel az orrát dacosan, majd felállt a földről és elsimította a ráncokat a pólóján.
- Ha csak középszerű volt az alakításom, akkor mégis mitől bőgtél? – ragadta meg a másikat karjánál fogva és maga felé fordította.
- Na, ide figyelj! Először is, több tiszteletet mutass az idősebbek felé, másrészt… - kezdte volna a szokásos Akanishi szövegelést, de hirtelen elhallgatott és helyében egy megtört pillantás maradt.
- Másrészt? – kérdezett vissza Kame, de összezavarodott a másik remegő pillantásától.
- Semmi – motyogta a választ.
Kazuya túl régóta ismerte barátját… annyira kiszámítható volt mindig, és pontosan tudta, hogy mi jár a másik fejében.
- Akarod, hogy megöleljelek? – kérdezte halkan és rámosolygott az idősebbre, mire az elfordította a fejét és vállat vont. Az ölelés határozott és erős volt, majd mikor a szipogást is meghallotta még erősebben szorította magához csapattársát. - Nos… ha gondolod, van még egy dorama, amit nem láttál…
- Pofa be… mindig értettél hozzá, hogyan csesszed el a pillanatot – morogta Akanishi, majd halk nevetésben törtek ki. Jin hirtelen tolta el magától a másikat, majd rá se pillantva indult el az ajtó felé.
- Hé várj meg, mennyünk együtt, csak összepakolom a lejátszót – kiáltott utána Kame és kapkodva elkezdte összerámolni a cuccokat a földről, majd döbbenten emelte fel a fejét, mikor meghallotta a zár kattanását. Megrökönyödve fordította a fejét először a csukott ajtóra, majd az ablak előtt ácsorgó Jinre, kinek ujjain ott virítottak a már jól ismert kulcsok.
- Ördög… - morogta Kazuya és visszadobált mindent a földre, ami a kezében volt. Akanishi csak lassú, kimért mozdulattal lenyomta a kihangosító gombot. Az ördögi vigyor bizony ott játszott gyönyörű telt ajkain.
- Az én millió dollárt érő könnyeimről van szó, te seggfej. Mondtam, hogy bosszút állok! – közölte vele vérfagyasztóan komoly hangsúllyal, majd befelé mutatott a földön egy kis tokra. – Reggelig elleszel vele, ugye? – kérdezte mosolyogva a fiatalabbat, mire az nagyon lassan kapcsolt és lenézett a Dragon Ball dvd-re. – Mindig nálam van – szólalt meg újra Jin. – Vésztartalék… sosem lehet tudni. Bár nézheted a saját filmed is…
A fogaskerekek eszméletlen gyorsasággal dolgoztak Kamenashi koponyájában, mire a sziréna megszólalt volna benne.
- TE ÁTVERTÉL ENGEM! – kiáltotta felháborodva.
- Csakugyan? – kérdezett vissza nevetve.
Kazuya a kezébe vette a két dvd tokját és meredten bámulta, majd felnézett Akanishire.
- Most akkor megnézted a filmet, vagy nem? – szűkültek össze a szemei.
- Hmm… - gondolkodott el Jin és felnézett a mennyezetre. – Szerinted? – pillantott vissza mosolyogva.
- Most csak blöffölsz… vagy nem? – Kame egyre jobban összezavarodott.
- Nos… a bosszú az bosszú. Reggel majd csak megtalál valaki. – Szavait egy hatalmas ásítás kísérte, majd integetett egyet és kisétált a szobából, mit sem törődve a nevét kiáltozó barátjával.
Kamenashi csüggedten rogyott le a földre és szitkozódva hámozta le magáról kabátját. Tisztában volt vele, hogy az éjszakát a stúdió padlóján kell majd töltenie, eléggé ismerte már Akanishit ahhoz, hogy tudja, nem fog visszamenni érte. Lemondóan kapcsolta be a dvd lejátszót, hogy elindíthassa az animét, ha már úgy is reggelig ott kell lennie, majd megdöbbenésére szolgált, hogy a kis gép nem a Dragon Ballt indította el, hanem a saját filmjét.
- Baka… legalább kivehetted volna – terült szét a hatalmas mosolya arcán, és abban a pillanatban már meg is kapta a választ kérdésére.

Megjegyzések